Kedves Tagtársaságaink és Kollégáink!
Sikeres éven vagyunk túl, hiszen a visszajelzések szerint is kiválóan sikerült a MIMSZ 3. és a MAOT XXXVI. közös kongresszusa.
Összegzésként említsük meg: két napos rendezvény, 62 előadás (egyik jobb, mint a másik), 29 kiállító, 3 teremben folyamatos előadások...
Szekciók: életmód, TCM, fitoterápia, homeopátia, antropozófikus medicina, paradigmaváltás, COVID-19-el kapcsolatos vélemények garantálták az érdeklődőknek a magas színvonalú, érdekfeszítő programokat, azaz mindenki talált magának kedves témát. Emellett színvonalas workshopok is gazdagították a programot.
Tapasztalatokat is szereztünk, amelyek tovább javítják majd a szervezést a jövőben. A vezetőség elhatározta, hogy minden páros évben Kongresszust és minden páratlan évben Sympoziumot tervezzünk a folyamatos megjelenés érdekében.
Minden tagtársaságunknak szeretnénk megköszönni, hogy köszönthettük őket a rendezvényünkön, remélve, hogy ezentúl is vendégeink és aktív résztvevőink lesznek, előadásaikkal gazdagítva a sokszínű programokat.
A MIMSZ weblapja él és várja továbbra is a tagtársaságok minden anyagát, amelyek feltöltése ugyan még hiányos, de reménykedünk az aktivitás növekedésében az újesztendőben.
A tagtársaságaink bővítéséhez és ezzel kapcsolatos ötleteket továbbra is vár a Vezetőség.
Májusig le kell bonyolítanunk egy közgyűlést, valamint a változásokat is felvezetjük nyilvántartásunkba, amelyek a tagtársaságok életében történtek az elmúlt időkben.
Januártól várható a 2023-as tagdíjbekérők postázása is, amelyek befizetési határidejét a Szövetségünk 2023 márciusát jelölte meg.
Az aktív tevékenység reményében ezúton is kívánunk minden Tagtársaságunknak, Nektek-kedves Kollégáink- és kedves családtagjaitoknak egészséget, és a hosszú áldozatos és odaadó munkával töltött, sikerekben gazdag év után is a méltán megérdemelt, pihenést is jelentő csendes karácsonyi ünnepeket, valamint aktív pihenést szeretteitek körében!
Boldogabb újesztendő reményében köszöntünk benneteket majd 2023-ban!
2023. december 17. - Advent 4. Vasárnapján a MIMSZ Vezetősége
Hírek
Meghívó a Magyar Integratív Medicina Szövetség Közgyűlésére - 2024 május 15.
csütörtök, 02 május 2024 17:07Tovább
MIMSZ nyári szabadegyetem - Indiai nagykövetség - 2023 július 8-9.
hétfő, 10 július 2023 07:08Tovább
MIMSZ Hírmondó 2022. december
hétfő, 19 december 2022 10:58Kedves Tagtársaságaink és Kollégáink!Sikeres éven vagyunk túl, hiszen a visszajelzések szerint is kiválóan sikerült a MIMSZ 3. és a MAOT XXXVI. közös kongresszusa. Összegzésként említsük meg: két...
TovábbTermészetes Gyógymódok Baráti Társasága
hétfő, 19 december 2022 10:46Tisztelt Érdeklődő! A Természetes Gyógymódok Baráti Társasága azzal a céllal jött létre, hogy minél több emberrel megismertesse a természetgyógyászat részét képező módszereket és a bennük rejlő...
Tovább